Bori születése

2009 november 13-án, pénteken M. doktorhoz mentünk a szokásos vizsgálatra, ahol abban állapodtunk meg, hogy következő hét kedden, ha addig nem történik semmi, délelőtt tízre vár a kórházban. Megvizsgálja a méhszájat, és ha kicsit is érettebb lesz az akkori egy ujjnyi állapotnál, akkor – azt javasolta - hogy indítsuk meg a szülést. Ha pedig nincs változás, csütörtökön kell befeküdnöm a kórházba. Elsőre mindkét lehetőség megrémített, de mindenképp a keddi megindítás mellett tettem le a voksomat. Borkámat is megijeszthettük, mert kedden hajnali kettőkor úgy döntött, hogy elindul, és megismerkedik a nagyvilággal. Mikor felébredtem az első fájásokra, természetesen rögtön arra gondoltam, hogy ezek újra a jól bevált jóslók, amik már hónapok óta gyötörnek, reggelre majd szép lassan elmúlnak, és úgy kelek fel, hogy semmi bajom nincsen. Aztán csak nem tudtam vissza aludni. Számolgatni kezdtem a perceket. Szinte pontosan tíz percenként jöttek. Négy óra tájékán már kint sétálgattam a nappaliban, és hébe-hóba elcsíptem néhány öt percest is. Petit nem keltettem fel, mert még mindig nem voltam biztos a dologban. Hiba volt.

Reggel hat körül aztán úgy döntöttem, induljunk előbb a kórházba. Akkor már tudtam, hogy szülni fogok. Peti elugrott anyósomért, aki itthon maradt Julival. Kilenc óra hat perckor értünk a szülészetre. M. doktor már bent volt. Mielőtt megvizsgált, még gyorsan elszaladtam a mosdóba, és akkor távozott a nyákdugóból jókora darab. Három ujjnyi volt a méhszáj. Nyolc óra harminc perckor kaptam meg az antibiotikum első részét. A terv az volt, hogy próbáljuk kivárni a négy órát, nem repesztünk burkot, és lehetőleg fekvő helyzetben próbálok maradni. Tüneményes szülésznőt sikerült kifognom, aki azt mondta, ha tizenegyig bírom, akkor beadja a második adag infúziót, ami tulajdonképpen nem infúzió volt, csak egy lódózisnyi injekció a branülbe, ami nekem egyébként irtó fájdalmas volt, sopánkodtam is még az elején, hogy jobban fáj, mint a szülési kínjaim. Tizenegy előtt tíz perccel nem bírtam tovább, már szinte szünet nélkül jöttek a fájások. Magdika megvizsgált, négy ujjnyi volt a méhszáj, hívta M. doktort, aki közölte, hogy nem tanácsos tovább várni, burkot repesztünk. Jó döntés volt, mert makóniumos volt a magzatvíz. Közben Magdika oxitocint infúziót kötött be, ami harmadszorra szülőknél protokoll. Meglepődtem, és kicsit tiltakozni is akartam, de közben volt egy olyan érzésem, mintha csillapodnának a fájások, így inkább nem szóltam. Pokoli fájdalmaim lettek, amin nagyon meglepődtem, mert Julinál a kitolás már a megkönnyebülést jelentette. Úgy emlékszem, öt tolófájás volt, abból az első háromnál azt hittem végem van. Az utolsó kettő volt a „normális”, amikor már éreztem, ahogy halad kifelé a baba. Tizenegy óra huszonöt perckor született meg Bori 3840 grammosan és 52 cm-rel. Tündéri kis hangon azonnal felsírt. Peti elvágta a köldökzsinórt, kicsit rám tették, majd ment is Apával mosakodni, méreckedni.

Képek itt.

(Kissé megkésett) Gólyahír

Kettőezerkilenc november tizenhetedikén, tizenegy óra huszonöt perckor megszületett Juhász Borbála Zita. 3840 g és 52 cm.

Helyzet péntek 13-án

Dél körül csörgött a telefonom, M. doktor volt, egy másodperc alatt lefutott az agyamon, hogy milyen leletem lehet még, amiről nem tudok, ugyanis utoljára akkor hívott, amikor pozitív lett a kombinált tesztem. Szerencsére csak azért jelentkezett, hogy tudnánk-e 19.00. helyett 15.40.-re menni a rendelésre. Először is javasolta, számoljuk át még egyszer alaposan a dátumokat. Három ultrahang alapján teljesen egyezően megint november 12.-e jött ki a szülés dátumának. A terminus szerinti november hetedikét azért vetette el, mert akkoriban totál rendszertelen ciklusaim voltak, attól sokkal pontosabb a korai ultrahangok alapján számolni. Aztán megvizsgált. Nem sok változás történt  múlt hét péntek óta. A méhszáj ujjnyira van nyitva, de Bori még mindíg fönt van, nem illeszkedett még be a fejecskéje. A doktor véleménye szerint azért, mert valamivel több a magzatvíz, és az akadályozza. Ilyenkor - azt mondta - általában úgy indul a szülés, hogy megreped a burok a nyomástól. Persze ezt rögtön cáfolni tudtam, mert Julinál is sok volt, és burkot repesztett. Mától minden nap vizsgálatra kell járni, egyik nap nst, másik nap uh+flowmetria. Befeküdnöm szerencsére nem kell. Kicsit csalódott voltam, azt hittem, azért lesz valami változás, a szépséges nst-s görbémet is lesemmizte :(. Két lehetőséget vázolt föl.

-Amennyiben keddig nincs változgás, vizsgálatra bemegyek, ha valamivel érettebb a méhszáj, megindítja a szülést. Ő ezt a verziót javasolta, hajlok én is rá, bár nem vagyok híve a mesterséges beavatkozásnak, de így biztos, hogy megkapnám a két adag antibiotikumot, és Borcsika megúszná.

-A másik lehetőség a csütörtöki befekvés. Ha a mészáj még egyáltalán nincs felpuhulva, és még egyáltalán nem érett a szülésre, akkor - azt mondta - nem szeretne beavatkozni.

Nagyon bízom a keddben.

Mai NST

Jelent ez már valamit?????????????

Mi legyen?

Ugyan már, mit is kérhetne az én kisebbik lányom a Jézuskától karácsonyi ajándékba? Na mit?

Hát rugós focit és markolót!

Hooligans

Semmi

A tegnapi ultraszenvedős nap után este tíz körül beájultam az ágyba, és ma úgy ébredtem fél kilenckor, hogy semmi, de semmi bajom. Úgyhogy szerintem a mai szülős terv lefújva :(. Már totál hajlok arra, hogy ezeket a "rosszulléteket" a frontok okozzák, remélem azért majd felismerem azt az állapotot, amit már nem a meleg/hideg/langyos/esős/ködös/napos idő okoz.

Utolsó pocakos Kolompos

Reggel még azt hittem, hogy bizony minden tiltakozásom ellenére a mai lesz a nagy nap, és a szülőszobán kötünk ki. Tegnap voltunk orvosnál, azt mondta szűk ujjnyira van nyitva a méhszájam, de még eléggé fönt van Borcsi. Ő az uh. szerinti 12-i dátumhoz ragaszkodik, akkora is írt ki, de bennem akkor is a hetedike maradt meg. Így szinte a fél éjszakát ébren töltöttem, figyeltem, vártam valami jelet, kattogott az agyam. Reggelre sikerült is szép kis fájásokat produkálnom, némi nyákdugó is távozott, vártam, figyeltem, izgultam, közben elmentünk angolozni, főztem, még mindíg nem éreztem azért annyira durvának, hogy menni kelljen. Aztán ebédeltünk és elmentünk a tánchába, ahol minden bajom megszűnt. Táncikáltam is egy keveset. Juli pedig megint nagyon jól érezte magát, jó, hogy elmentünk.

Az összes para-dátumom elmúlt (hacsak még négy és fél órán belül meg nem szülök, amire kicsi esélyt látok), úgyhogy már nagyon szeretnék túlleni a nehezén. Leginkább holnap. Úgy érzem, hogy az lesz a mi napunk.