Pótolhatatlan veszteségek

Kettőezernyolc november tizenegyedikén írtam utoljára az előző blogba. Nem lehet pótolni azt a több, mint két és fél hónapos lemaradást, ami alatt nem születtek bejegyzések. Nem sorolok okokat, örülök, hogy végre sikerült összeraknom az új oldalt, most eléggé doppingol a dolog, hogy idáig eljutottam, aztán meglátjuk mi lesz belőle.

Rövid összefoglaló az elmúlt hónapokról:

-Az ünnepek remekül telltek, csodás karácsonyfát sikerült beszereznünk, az ajándékoknak sikerük volt, a menük és a sütemények szerintem idén lettek a legjobbak. Volt meghitt családi szentesténk, vendégfogadás és vendégvárás, egyedül csak a hóesés elmaradása miatt lehetett hiányérzetem. Juli nem rajongott idén sem a feldíszített fáért, könyörögni kellett neki, hogy alvás után jöjjön megnézni mit hozott a Jézuska.

-Az újévet a szomszédban vártuk vidám mulatozással evéssel-ivással, gyereksereggel

-Persze beteg is volt Juli, aminek következménye ismét egy antibiotikum kúra lett, nagyon megviselte szegényt, és minket is. Útálom.

-Megkapta végre a 18 hós oltást, az influenza ellenit, és a Prevenár utolsó dózisát.

-Titi szerintem élete eddigi legjobb félévi bizonyítványát produkálta, hármasnak híre sincs, csak négyesek és ötösök. Nagyon büszke vagyok rá.

-Megépült a játszóterünk. Igaz, hogy még hivatalosan nem adták át, és elég félkész állapotban van, de birtokba vette a gyereksereg.

-Megünnepeltük Peti harmincegyedik és a Nagymamám nyolcvannegyedik születésnapját, én pedig elmúltam 34 éves. Ebből az alkalomból Juli szájából hallhattam hogy: -Boldog Születésnapot.

-Jöttünk, mentünk, egyszer még csiribirizni is eljutottunk, bár Julinak totál mindegy, hogy hova viszem, egy a lényeg, gyerekek között legyen, ennél nagyobb boldogsága továbbra sincsen.