Mivel ugye én elviekben nem nagyon emelgethetek, Julit pedig képtelen vagyok megfosztani egyik legnagyobb örömétől, így Apa ma később ment dolgozni, és ő asszisztált a tornán. Én fotózni próbaltam, inkább kevesebb sikerrel. Jó sok gyerek volt a korai időponttól eltekintve, azt hittem mi leszünk egyedül. Peti izgult kicsit, de sikeresen állta a sarat, aranyosak voltak.
Mikor hazajöttünk még javították a burkolók a lépcsőnket, Julit nem bírtam beráncigálni, aktívan részt vett a malterozásban (vagy miben), és folyamatosan kérdezgette a bácsit, már-már kínos volt a szitu, de bácsinak nagyon tetszett a cserfes csajom. Végül komoly feladatot is kapott: neki kellett a kis műanyag, csillag alakú pöcköket behelyeznie a résekbe a lapok közé, ahova majd a fuga kerül. Eddig azt hittem műszerész lesz, most elbizonytalanodtam. Talán burkoló?
Egyre nehezebben viselem a várakozást. Ma is, és tegnap is kaptam hívást magánszámról, halálra rémülten másodpercekig bámultam a telefont, mire összeszedtem magam annyira, hogy fölvegyem. Jaaaaaj, mikor lesz vége?
Szegénykém, nem irigyellek most, várakozni a legrosszabb!
VálaszTörlésJuli tényleg nagyon kis cserfes lett, és gyönyörű!
na és hol vannak azok a képek???
VálaszTörlésMost olvastam a történéseket....
VálaszTörlésTudod, Dáviddal nekem is volt hasonló "élményem", így át tudom érezni az aggodalmadat, meg a feszült várakozást. Nagyon szorítok, nem lesz baj, hidd el!!!