Rémület ismét

Nem is tudom, minek alapján feltételezhettem volna, hogy ez a babavárás nyugodt és problémamentes lesz.

Titivel ugye adott voltam 16 évesen, amibe beleesett két hét bulizással teli nyaralás a Velencei-tónál Ludival, ahol irtó felnőttnek és lazának gondoltuk magunkat, és még nem tudtam hogy nemsokára anyuka leszek.

Tizenöt év múlva egy spontán vetélés néhány hetesen.

Három éve Julit vártuk, akik ezt a blogot olvassák, ismerik a toxoplazmás kálváriámat.

Tavaly nyár végén egy műszeres befejezés.

És most..........A mai nap története, próbálom röviden leírni:

A testvéreimet vártuk reggel Julival, mert megbeszéltük hogy elmegyünk ma meglátogatni a gyömrői nagyszüleinket. Épp ültem volna az autóba, amikor csörgött a telefonom. M. doktor volt, a nőgyógyászom. Már meg is állt az ütő bennem. Nem szokott hívni. Amúgy is volt egy kis rossz érzésem, mert hét elejére vártam a kombinált teszt eredményét, és még híre sem volt. Így már tudtam mit fog mondani, pozitív lett az eredmény. Bent van most az sztk-ban, jó lenne ha be tudnék menni, és majd kell csinálni egy genetikai vizsgálatot és méhlepény mintavételt, ami hasonló módon történik, mint a magzatvízvizsgálat. Rendben, úgyis arra indulunk, beszaladok. Mikor bemegyek, mondja, hogy beszélt a genetikussal a kórházban. Egy órakor vár. Ekkor dél felé járt az idő. Megbeszéltük, hogy akkor bemegyünk, és ha végeztünk, utána indulunk Gyömrőre. Közben még hazajöttünk az eddigi papírjaimért is. A kórházban közölték, hogy itt bizony kettőkor kezdődik a rendelés, hosszadalmas is, ne nagyon számítsak rá, hogy négy előtt végezni fogok. Vagy jöhetek jövő hét kedden. Gyors tanácskozás után úgy döntöttünk hogy Juli elmegy a nagymamához tesókkal, én meg berendezkedek néhány órára a genetikai tanácsadó ajtaja elé.

Az eredményre kitérve:

A leleten ez áll:

A vizsgált markerek eredménye:

PAPP-A szint: 786.00 miu/L 0.30 MoM

Szabad B(béta)-hCG szint: 42.0 Ng/mL 1.07 MoM

Tarkóredő vastagsága (NT) 2.00 mm 1.38 MoM

A szűrővizsgálat eredménye: pozitív

Kockázat a Down-kór előfordulására: 1:190

Kockázat a 18-as szindróma (Edwards-kór) előfordulására: 1:30 000

És itt a Down-kór kockázatnál van a gond, mert 1:300-nál nagyobb kockázatnál már javasolják a szúrós vizsgálatot.

Tényleg borzasztó sokat vártam. Mikor odaértünk, még senki nem volt ott, lementem még a kocsihoz a táskámért, és addigra már ketten voltak előttem. Ráadásul az én nevemet elfelejtették fölírni, így még két páciens elém került, mire észbe kaptam, és szóltam, hogy én is itt vagyok ám. Kompenzáltak utána, tényleg rendesek voltak, elnézést kértek, és uh-nál előre vettek. Bent a nőnek (nem tudom minek nevezzem, genetikus? tanácsadó? egyáltalán orvos volt? nem tudom) azért sikerült viszonylagosan megnyugtatnia. Nem olyan nagy a baj, csak az a nagy kár, hogy a fél napomat ájulás közeli stresszben töltöttem, gyakori haskeményedésekkel és cifra káromkodásokkal tarkítva, ez utóbbi azért normál esetben nem jellemző ám rám. Szóval ezeket a számokat és a kockázatot úgy kell elképzelni, hogy mondjuk a normál eset az, hogy 1000 vizsgált nőből 4-nek Down-kóros a magzata, nálam ez az arány 1000:5. Itt most elgondolkodom, hogy hogyan is tudnám még ezt magyarázni. Nem tudom. Én megértettem, megnyugtatott, ennyi. Ultrahangon minden rendben volt a babával. BP: 28, AC: 95, FL: 17, Grav.s.: 15. Így most telesen megfelel az utolsó menses szerinti korának. Orvos bácsi azt mondta, ő most inkább lánynak nézi :). A szúrós vizsgálat jövő hét pénteken lesz, eredmény három héten belül. Úgyhogy megint nem élvezhetem teljes nyugalomban a várandós napjaimat, de nagyon igyekszem kizárni a gondolataimból mindenféle negatívumot.

A hab a tortán, hogy Peti tegnap hajnalban Münchenbe utazott és csak holnap késő este ér haza. Bízom benne, hogy nem olvassa most a blogot, mert nem meséltem el neki mi történt, majd holnap, amikor már itthon lesz. Remélem megérti, és nem haragszik meg rám.

Emőnek és Öcsinek pedig köszönet az egész napi rohangálásért és pesztrálásért, igazán hálás vagyok, nem tudom hogy oldottam volna meg a mai napot nélkülük.