Ovihelyzet

Julit felvették az óvodába. Na nem abba, amelyik itt épül a lakóparkban, és szeptemberben nyitja meg kapuit, hanem a messzebbibe, ami Rákoshegy kertes házas részén van. Igazán nem is számítottam rá, hogy itt lesz helye, sokkal kevesebb gyerek fér, mint amennyi ovis korú van felénk jelenleg, és mi ugye a sor végén kullogtunk hátrányos helyzetünkből adódóan, hogy én itthon vagyok gyed-en. Peti szerint a másik ovi csak 300 méterrel van messzebb. Végül is nekem az 1,2 km plusz naponta a 4 kilométerhez. Mindegy. Úgyis mióta szembesültem a keresztelőn készült képekkel amin én is rajta vagyok, nem ettem zöldségen, gyümölcsön, némi roston sült csirkemellen és pár szelet Hamlet-en kívül mást, és azóta tornázni is járok, meg lesz a kondi a napi túrákhoz. Azt csak remélem hogy Juli fogja bírni, igaz, neki csak fele ennyi a kilométerek száma.

Egyébként pedig nagyon örül, minden nap kérdezi, mikor mehet már. Amikor mentünk a határozatatot átvenni, a gyerekek épp a kis padon ücsörögtek, ő pedig rögtön odaült közéjük, nem is értette, miért nem maradthat. Szóval gond nem lesz a beszokással, az biztos. Nem vagyok telhetetlen, én is örülök, igazán eddig azért izgultunk, hogy egyáltalán felvegyék. És van egy kis öröm is az ürömben, Ákos barátjával valószínűleg egy csoportba fognak járni.