Rozi születése

2012 január 16-án töltöttem be Rozival a terességem 40. hetét. Ettől a naptól kezdve már minden nap kellett (volna) menni a kórházba nst-re. Reggel Peti elvitte Julit oviba, 11 körül pedig bementünk a vizsgálatra, Borit is vittük. Mivel már néhány napja elég rosszul éreztem magam, nem volt étvágyam, nem is ettem, alig aludtam, erőtlen voltam és gyengének éreztem magam, lázam is volt, kértem az ügyeletes orvost, hogy vizsgáljon meg, hogy megnyugodjak, minden rendben Rozival.  Szerencsére vele nem volt gond, a pénteki vizsgálathoz képest változás sem történt, magasan volt még, és a külső méhszáj változatlanul szűk két ujjnyira volt nyitva. Viszont a láz miatt leküldött a sürgősségi osztályra kivizsgálásra. Hosszadalmas várakozás következett. Vért vettek, ekg-t, hasi ultrahangot csináltak, megmérték a vérnyomásomat. Fél három volt, mikor közölték, valami gyulladás van a szervezetemben, nem lehet tudni mitől, de bent kell maradnom a kórházban. Nagyon elkeseredtem. Visszamentünk a szülészetre, mondták, hogy várnom kell, mert nincs üres ágy. Peti Borival elindult az anyukájáért, utána pedig a cuccaimért. Negyed ötig a folyosón vártam, hogy legyen ágyam. Mikor megtudtam kivel kerülök egy szobába azt hittem újra megüt a guta. Egy nem túl kellemes társaság nőtagja feküdt a szomszéd ágyon túlhordás miatt.  Korábban már találkoztam velük a kórházban, és mondtam is Petinek, hogy nem örülnék túlzottan, ha vele kéne töltenem a kórházi napokat. Mikor megmutatták a kórtermet, épp a lány nem túl halk anyukája, az öt év körüli kisöccse, az apuka, és még két másik 14-16 év körüli fiú volt a szobában. Fél óra múlva megjelent három nyomozó is, fotókat készítettek róluk, és kérdezősködtek, addig újra a folyosón múlattam az időt. Kezdtem beletörődni a nem túl vidám éjszakába, amikor szólt a nővérke, hogy bent van az orvosom, hamarosan bejön hozzám. Tíz előtt jött, és - bár nem vagyok híve, hogy beavatkozzunk a természet rendjébe - a díszes társasággal eltöltendő napok rémképe, és az előző napok elkeseredettsége miatt (ami egyébként nagyon úgy néz ki, hogy pszihés eredetű volt, mert a szülés után nyoma sem volt) úgy éreztem, nem bírok ki még egy napot pocakkal, hamar bele egyeztem az orvos javaslatába, hogy minél előbb indítsuk be a szülést. Tízkor már be is adta az első adag streptococcus elleni antibiotikumot. Hívtam Petit, hogy jöjjön, tizenegy körül ért be. Lezuhanyoztam, lézengtünk kicsit a folyosón. Negyed egykor megrepesztették a burkot, kiderült, hogy ismét nagyon jó döntést hozott az orvosom, mert a magzatvíz durván makóniumos volt, ami miatt később Rozinak sajnos két napig antibiotikumot is kellett kapnia. A burokrepesztés egyébként semmi fájást nem generált. Egykor elkezdték adagolni az oxitocint. Azért terveztük így, hogy még a második adag antibiotikumot meg tudjam kapni szülést előtt, annak kettőkor volt az ideje. Akkor még nem sejtettük, hogy a harmadik adagra is szükség lesz (négy óránként kell kapni). Nem tudom, milyen egységben mérik az oxitocint, nekem 30-ról kezdték, onnan emelték folyamatosan kb. negyed óránként, a szülési fájdalmak 320 körül jelentkeztek. Amikor a szülésznő felkötötte az infúziót, szörnyülködtem, hogy ezt mind meg kell kapnom, azt mondta, hogy egyáltalán nem biztos, lehet, hogy csak a negyedére lesz szükség, ehhez képest két üveggel kaptam. Reggel hét óráig szinte semmi változás nem történt, alig jött lejjebb a baba, a fájások és a tágulás is minimális volt. Nem erre számítottam. Nagyon elfáradtam, álmos voltam és elkeseredett, zokogni kezdtem. Kértem, hogy kössék be az EDA-t, mert úgy éreztem nem fogom bírni már az „igazi” fájásokat. Nem volt kellemes a beavatkozás, ráadásul az első próbálkozás után közölte az aneszteziológus, hogy sajnos nem tudta beszúrni a tűt, nem fog menni a dolog, e aztán újra megpróbálta, és „elvileg” sikerült. Kicsit megnyugodtam, persze kiderült a végén, hogy leginkább csak placebo hatása volt. Miután beszúrták, megemelték az oxitocint és onnantól egy órán keresztül iszonyatos fájásaim lettek. Egyébként szinte végig egy kis vajúdószéken ültem, könyökömmel és homlokommal az ágyra támaszkodva. Ez volt az egyetlen elviselhető póz. A szülésznő azt mondta, nagyon ritka, hogy használják a kismamák a széket :O. Nyolckor jött a nagyvizit, megvizsgált az osztályvezető orvos, és addigra négy ujjnyi lett a méhszájam, utána talán a második fájásnál már éreztem, hogy ez tolófájás, felmásztam a szülőágyra, Mosonyi doktor megnézte, és azonnal készülődni kezdtek a baba fogadására. Talán két tolófájás volt, miután már kint is volt a baba feje, és utána még egy kellett, hogy megszülessen (gátmetszés nélkül)

reggel 8 óra 38 perckor, 3540 grammosan, 53 cm-rel Juhász Rozália Réka.

Másodpercekig szívták az orrát és a száját, mire végre felsírt. Innentől kezdve a már jól ismert csodálatos és végtelen boldogság és megnyugvás öntötte el mindenemet.

Dupla szenzáció

Két olyan fontos esemény történt nálunk, ami miatt még bejegyzést is produkálok.

1. Borin tegnap óta nem volt pelus. Se nappal, se éjjel, baleset nélkül. Elképesztő iramot produkál, meg vagyok döbbenve rajta. Én még egyáltalán nem terveztem, ő alakította így. Volt olyan, hogy ráadtam a pelenkát, és amikor pisilnie kellett levette, elvégezte a dolgát a bilibe, és utána kérte, hogy tegyem vissza. Legtöbbször nem is kell szólni, magától tolja le a ruhát és bilizik. És most éjjelre is vettem a bátorságot, föltettem a gumilepedőt, teljesen feleslegesen. Nem gondoltam, hogy van Julinál is egyszerűbb eset.

2. Juli ugyan ezen az éjjelen - életében először - cumi nélkül aludt. Tegnap, mikor a délutáni alvásból ébredt és hívott, oda akartam adni a cumit, ellökte a kezem, és mondta, hogy nem kell neki többet (csak néha-néha, ezt mindíg hozzá teszi :) ). Hittem is, meg nem is, sokszor eljátszotta már ezt. Este még a mi szobánkban cumizott egy kicsit, de mikor átment az ágyába, már nem vitte magával. És a ma déli alváshoz sem kérte. Most nagyon bizakodó vagyok, de tudom, hogy ez nagy feladat, amivel nehéz megküzdenie. Csináltam egy táblázatot, minden cumi mentes alvás után rajzolok bele valamit, és tíz rajz után kap valami jutalmat. Ez be szokott válni, meglátjuk ezesetben is sikeres lesz-e.

Imádom őket.

Hogy mik történnek nálunk?

Nem időrendi-, és fontossági sorrendben az elmúlt hetekről:

• Juli úszótáborban volt egy hetet, persze csak napközisben reggel nyolctól délután négyig. Tetszett neki, de a legizgalmasabb az volt számára, hogy étteremben ebédeltek. Minden nap mesélte az oktató néni, mennyire meglepődött azon, hogy Juli mennyit eszik, én is csodálkoztam rajta, valószínűleg a hely varázsa lehetett az oka, itthon néhány falat étellel beéri manapság. Szeretném szeptembertől is vinni úszni, valahogy majd beiktatjuk a programok közé, főleg, hogy Bori is mehetne vele.

• Anyukámnál is töltöttünk néhány napot, a kert továbbra is jolly joker, imádták a nagy területet, a rohangászást, csak az idő nem volt valami szuper, de amikor nem tudtak kimenni, a konyhában motoroztak :S. Julcsa totálisan rákattant a Mamma Mia című filmre, volt, hogy naponta kétszer is megnézte. Itthon csak ABBA cd-m van, azt kérik minden nap, és arra "buliznak".

• Borikának kibújt a bal alsó szemfoga, a jobb oldalira tippeltem, mert ott duzzadtabb volt az ínye. Nagy lány már, sok mindent mond, a lecukibb, amikor énekelve közli, hogy: "Bekakilt a Borika". Imád motorozni, a cica most nagy sláger, és Boribon, a babázás neki se jön be. Még mindíg a legtöbbet zöldségekből és gyümölcsökből eszik.

• Juli megtanult biciklizni kétkeréken. Nem mondom, hogy sokáig tartott. A seprűnyeles megoldás nem jött be, Peti néhány perc próbálkozás után elhajította (nem tudtuk stabilan rögzíteni), és mellette szaladva fogta a bringát. Kb. 20 métert mentek így oda-vissza, utána már szinte egyedül hajtotta. Másnap pedig már a boltba is bicajjal mentünk.

• Túl vagyok a CVS-en, halálra stresszeltem magam miatta, de a múltkorihoz képest most sokkal tűrhetőbb volt. Szerencsére a dokim csinálta, és az eredményre sem kellett annyit várni, egy hét múlva már hívtak, hogy minden a legnagyobb rendben és.......

• Újra kislányunk lesz! Lassan tényleg fel kéne fognom, hogy újra kisbabát várok, jó lenne, ha már határozottan érezném, hogy mocorog, most még csak apró "egyáltalán nem biztos, hogy őt érzem" jelek vannak. Kedden védőnőhöz megyek, szerdán AFP, csütörtökön ultrahang és akkor kapom meg hivatalosan is az eredményt.

• Titit a Szegedi Tudományegyetem TTK, biológia szakára vették fel. Ő nem örül annyira, nekem az egyik szemem sír, a másik nevet. Most úgy gondolom, hogy csak profitálni fog abból, hogy egy kicsit a saját lábán kell megállnia, és szerintem izgalmas lesz koleszosnak lenni egy másik városban. Hiányozni fog, de nagyon büszke leszek rá, ha végigcsinálja. Nem mellesleg a középfokú angol nyelvizsgát is megszerezte.

• Vettünk egy autót. Opel Meriva. Pontosan olyan, amilyet szerettem volna. Most buzgón gyakorolok, már a Sugárban is voltunk, a parkolás még necces.

• És egy koromfekete kiscicával is bővült a családunk. Két napig kerülgetett minket az utcánkban, hízelgett, dorombolt, nem bírtam tovább, hazahoztuk. Mindíg tiltakoztam ellene, hogy lakásban állatot tartsunk, magam se gondoltam volna, hogy egyszer én költöztetek be hozzánk egy macskát, de ennek most így kellett lennie, mintha nem is én irányítottam volna a dolgokat.

Kolompos tábor Szerencs

 Sikerült megint nem írnom arról, hogy három esős, ámde annál csodálatosabb napot töltöttünk a Hargitán. Parajdon volt a szállásunk, voltunk a csíksomlyói búcsúban (egy fél órát, és szerencsére úgy döntöttünk, hogy nem indulunk fel a hegyre, így is gatyáig áztunk), a parajdi sóbányában - ahol kiderült, hogy rendelkezem némi klausztrofóbiás hajlammal -,a korondi vásárban, a Gyilkos tónál és a Békás szorosnál, és még annál is tovább, ami azt hittük, hogy már a trianoni határ, aztán kiderült még közel sem az. A lányok annyira nem tolerálták a rengeteg autóutat, ami érthető, de azért hősök voltak. 

Most pedig kompenzálunk, övék a pálya, egy hét Szerencsen, tánc, zene, ének, tábortűz, Kolompos, soksoksok gyerek, fantasztikus hangulat. Zsúfolt a program, egy percet sem unatkozunk. Minden korosztálynak akad program, délelőtt Tipegő-topogó foglalkozás a legkisebbeknek Krisztinával, aztán a kicsit nagyobbaknak tánc-, és énektanítás Leventével, apák, és anyák tánca, közben egész délelőtt kézműveskedés, ma délután egy kartonból készült gyerekméretű "vár" falainak a festésével voltak elfoglalva a gyerekek. Hegedűtanítás. Juli újabb szerelme. Még mielőtt jöttünk, már modogatta, hogy szeretne hegedűt, fogalmam sincs, honnan jött az ötlet. Aztán itt az első napon épp játékhegedűt lehetett készíteni. Csináltam neki egyet. Azóta nem teszi le. És azóta nem táncol, hanem felül a zenekarhoz, vagy a lépcsőre, és hegedül a kis pozdorjából készült hangszer cukorspárga húrjain. Tegnap pedig egy igazi hegedűt is kipróbálhatott. Ragyogott a szeme a boldogságtól. 

Esténként mulatság van, zene és tánc, gyerekeknek tegnap és ma Gyuri bácsi diafilmet vetített. Holnap tábortűz, csütörtökön egész napos kirándulás. 

Ma Borika elaludt a vacsorából jövet (még mindíg nagyon pöttyös szegénykém, hol előjön neki, hol kevésbé látszik, de szerencsére annyira nem viseli meg), így én itt maradtam vele fönt a szobában, várom vissza a mulatókat.

Bábelőadás

Ma délelőtt kivettem a kanapé ágyneműtartóját, mert már tarthatatlan állapotok voltak alatta. Fölállítottam a hűtő elé, pont a fotellal szemben. Óriási bábszínházazás kerekedett a dologból, rengeteg állattal, babákkal, koronával. Én meg csak ültem a fotelban, és néztem őket majd egy órán keresztül. Olyan helyesek voltak.

Március 02-től június 05-ig

Nem időrendi sorrendben.

-Nagyon bizakodóan, ámbár ismét problémákkal tarkítva várjuk a kistestvért, aki villám sebességgel érkezett, még az is lehet, hogy karácsonykor születik, amit mindenképpen szerettem volna elkerülni, de a dátum azért nagy valószínűséggel január közepe. Most 8+4 hetes.

-Juli négy éves lett. Óriásit nőtt, és a kis pufók babából nyúlánk óvodás lett. Népitáncol, balettozik, hittanra jár, és még mindíg be sem áll a szája. Imád szerepelni, abban majdnem biztos vagyok, hogy énekesnő/színésznő lesz belőle. Kb. két hónappal ezelőtt engedve a kérésének kapott egy emeletes ágyat, nagyon örült neki, de fönt aludni nem volt bátorsága, küzdött a félelem ellen, és második nap elhatározta, hogy fönt alszik. Leesett. Éjjel kettőkor elindult pisilni. Soha nem csinált ilyet még, ha bármi problémája volt éjszaka, mindíg szólt nekünk, egyedül nem szállt ki az ágyából, még reggel sem, előtte hív minket. Most sem értem. Reggel elvittük az ügyeletre, bár addigra kutya baja sem volt, csak azt mondta, hogy "csattog a vállam". Eltörött a kulcs csontja, szerencsére nem voltak fájdalmai, mondhatom probléma mentesen meggyógyult, aludni viszont nem akar az ágyon, most tárolóként funkcionál.

-Borika másfél éves lett. Igazi kis zsivány. Döbbenetes dolgai vannak, olyanok, amikkel nekem eddig nem kellett szembesülnöm. Konnektorban nyúlkál, felmosóvízben pancsol, falat firkál, tör-zúz, esik, nincsenek korlátok. A játszótéri nagycsúzdára már nagyon régóta felmászik. Imád csúzdázni. Ő is Csiri-biri torna-függő. Néhány napja elképesztően belelendült a beszédbe. Tegnap este például simán ezt mondta: -Kérek szépen inni! :O Énekelni ő is nagyon szeret, a tavaszi szelet halandzsa nyelven, de teljesen felismerhető dallammal énekli. És éppen most, a legrosszabbkor, elkapott valami vírusos himlőt, csak hogy ne legyek nyugodt ezúttal sem a hátralévő hét hónapban.

-Titi 19 éves lett. Elballagott a gimnáziumból, és az érettségi közepén tart. Végül biológia szakra felvételizett három egyetemre, izgatottan várjuk az eredményeket.

-Tegnap volt a hatodik házassági évfordulónk. Remélem ilyen marad a házasságunk még hosszú éveken keresztül, mint amilyen eddig volt.

Mire panaszkodhatnék?

Az van, hogy Borika már hosszú hetek óta nem hajlandó szinte semmit enni, kizárólag gyümölcsöt, és némi zöldséget. Ma például három uborka - a krumplistésztához adtam neki, amiből EGY kocka krumplit evett meg, a második falatot már kiköpte - volt az ebédje, majd utána kikuncsorgott két kivit. Nem gondoltam, hogy valaha ilyesmire fogok panaszkodni, de néha elkeserítőnek találom a helyzetet. A "normális" ételek fogyasztását néhány falatban limitálta. Paradicsom, mandarin, alma, kivi, banán, körte fogy elképesztő mennyiségben. Ha babakocsiban ücsérgés alatt a kezébe nyomok egy kiflit, és a felét elrágcsálja, már boldogság önti el a szívemet. Jó, persze nagy öröm, ha az ember gyereke gyümölcsöt eszik, de hogy mást szinte nem is? Az normális? Mit tehetnék? Persze néha már pár szem "pufi"-val megszánom, azt még nagyon szereti.

Egyébként tegnap voltunk egészséges rendelésen, a súlya 9300 g. Nem tartotta kevésnek az orvos, fejlődött is az elmúlt látogatás óta, így nagy baj nem lehet.

Lányos autó

Manapság csökkentett üzemmódban működik a blog, kizárólag Juli dumáit vagyok képes megörökíteni.

Olyat játszunk, hogy ő az én anyukám, én faggatom minden félékkel.

Juli: -Aludjál, mert ha felébredsz lesz a születésnapod!
Én: -És Anyuuuuuu, mit kapok a születésnapomra?
Juli: -Autót!
Én: -Dehát én kislány vagyok, és a kislányok nem autóval játszanak!
Juli: -De pirosaaat! Az "jányoknak" (még mindíg így mondja) is való!

Azt meg csak úgy ideírom, hogy a nokedlik jukedlinak hívja.

Együtthuncutkodás

Elérkezett végre az az idő, amit annyira vártam. Már többször rajtakaptam őket, hogy együtt molyolnak valamivel, Borika pedig rendületlenül Juli nyomában van és utánozza álló nap, de a mai fotel mögött gubbasztós volt az igazi. Juli gyakran szokott odabújni, mikor haza érkezik valaki, vagy amikor bújócskásat játszunk. Ma a kicsi is követte, és azt hittem megzabálom őket, ahogy ott kucorognak, Juli sustorog valamit, Borcsi meg áhítattal hallgatja. Meghatódtam, na.

Azt a pillanatot nem tudtam megörökíteni, rögtön észrevették, hogy fotózok.

Mit tanítanak az iskolában?

Avagy a kislány, akinek gimnazista korú nővére van.

Reggel baktatunk az óvodába.

Én: -Majd amikor hat éves leszel, te is iskolába fogsz menni. Nagyon sok mindent meg fogsz ott tanulni. Írni, olvasni, számolni.
Juli: -És körmöt festeni?