Két nap után végre elállt az eső, több se kellett nekünk, hogy a szokásos délelőtti köröket lerójuk. Nagyjából fél óra alatt útra kész állapotba tudom hozni magunkat, most is így történt. Először én öltözöm, utána Juli, végül Borika. Indulunk, ajtó bezár, gyanús szagokat érzek. Bori bekakilt. Számítottam rá, mert tegnap nem volt nagydolog, de elhessegettem a gondolatot. Juli már lent topog, mondom neki, hogy várjon türelmesen, picit vissza megyünk, addig ne kiabáljon.
Kisbori olyan szinten kakált be, hogy pucérra kellett vetkőztetnem, ami azt jelenti, hogy levettem róla egy sapkát, egy kabátot, egy kardigánt, egy harisnyát, egy cipőt, egy nadrágot, valamit a bodyt, ami csurom sz..os lett. Utóbbit mire leoperáltam Borinak még a füle is olyan lett. Gyorsan letörölgettem popsitörlővel tetőtől-talpig, és visszaöltöztettem, ami szintén nem kis mutatvány, mert most gyakorolja a kifordulós mókát, mindent meg akar kaparintani, ami a feje fölött van.
Eközben pedig hallgattam, ahogy Julika lentről, az udvarról folyamatosan üvöltve kántálja hogy "Anyaaaaaanyaaaaaanyaaaa". Mivel válaszolni nem tudtam, mert csukva volt a szoba ajtó, hogy Bori ne fázzon meg, addig nem hagyta abba, amíg Borcsit visszaöltöztetve ki nem értünk a bejárati ajtó elé, amikor már tudtam neki szólni.
Tipikus "sírjak vagy nevessek" helyzet.
Na, én tegnap ilyenkor majdnem sírtam. Nálunk azzal a különbséggel zajlott, hogy ajtón belül maradt glancban az elsőszülött, onnan anyázott, így csak a közvetlen szomszédság élvezhette.
VálaszTörlésHú, ismerős helyzet! :-)
VálaszTörlésA kiabálás nagyon gáz, én mindig rettentő mód égtem ilyenkor...
Azért Bori édes, ahogyan mindent meg szeretne kaparíntani a feje fölött. :-))