2008.03.28.-án írtam az akkori blogba:
"Mami szerint egy másik dimenzióban vagyok képes mozogni, más magyarázatot nem talál arra, hogy ül az ágyon, én mellette hasalok, békésen játszadozok egy tollal, még a nadrágomat is fogja, közben egy ezredmásodpercnyi pillanatra néz rá a tévére/a számítógépre hogy írt-e neki valaki msn-en/az órára/az ablakra hogy süt-e a nap/a virágjára hogy milyen gyönyörű pirosan virágzik (erre már nem emlékszik pontosan), ezalatt én akkorát rúgok magamon, hogy hiába minden, már a földön vagyok fejjel lefelé, és következő ezredmásodpercben már keservesen sírok. Úgyhogy most életemben másodszor megint szőnyegmintás horzsolás ékesíti a homlokomat, és a nózim is piros lett picit."
Néhány részlettől eltekintve szinte pontosan ugyanúgy megismétlődött az eset, persze most Borival. Fürdés után a kanapén ülve törölgettem, mert a gyerekszobában nyitva felejtettem az ablakot. A lábam általában fönt van az ágyon, mintegy leesésgátló gyanánt, most nem tudom hol volt. És a kezem sem, mert az pedig mindíg Borika hasán szokott lenni. Peti mögöttem állt, kérdeztem tőle valamit, és arra az időre fordítottam hátat. Nagy koppanást hallottam, visszafordultam, automatikusan az ágyra néztem, de szegény kicsikém már a földön volt. Mostanáig nem értem, hogy hogy tudta ezt véghezvinni. Mikor elfordultam háton volt még, és hanyatt fekve volt a földön. Annyira sajnáltam szegényt, keservesen sírt, nehezen tudtam megvígasztalni :(((.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése